Rólam

Ki vagyok én?

A nevem Susztrova Olga.

Moszkvában születtem és nőttem fel. Még Moszkvában, egy rangos egyetemet választottam, és felsőfokú végzettséget szereztem külkereskedelmi területen. Akkoriban azt hittem, ez az én utam. De belül mindig úgy éreztem, hogy jobban érdekelnek az emberek és a kapcsolatok.

Több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezem nagyvállalatoknál kommunikáció, marketing, értékesítés és képzés területén. A munkában elsajátított készségek többek között nagymértékben fejlesztették a világnézetemet is.

Több mint 10 éve kezdtem el az önfejlesztést, mert úgy éreztem, hogy ki akarom tágítani a látásmódomat, ki akarok lépni a régi, önmagam által szabott korlátaimból, és boldog, szeretett és egészséges szeretnék lenni.

Hogy kerültem Magyarországra?

Pár évvel később, amikor eleget dolgoztam a szükségtelen gondolatok elengedésével, és a szívem nyitott volt, találkoztam a most már volt magyar férjemmel ciprusi nyaraláson. Abban a pillanatban nem tudtam elképzelni, hogy egyszer majd Magyarországra látogatok, most pedig kicsivel több mint 7 éve itt élek.

Az utam idáig nehéz volt, tüskés. Távol a családomtól, barátaimtól, a magyar nyelvtudás nélkül, mélyen magamba merültem, és teljesen átépítettem gondolkodásomat, felfogásomat, a világhoz való viszonyulásomat.

Sajnos a házasságunk idáig ért , és úgy döntöttünk, hogy külön utakat járunk.

Hogy tudtam beilleszkedni, az életemet kint hagyva?

2 éven keresztül olyan szinten megtanultam a nyelvet, hogy szabadon tudtam kommunikálni a szeretteimmel, de akkor nem álltam meg. Éreztem, hogy bővíteni szeretném a szókincsemet a gondolataim helyes kifejezése érdekében, mert a kommunikáció nagyon fontos számomra.

Később megszületett szeretett lányunk, azóta új színekben pompázik az életem.

Mivel nagyon kíváncsi és kitartó vagyok, mindig az igazságra vágyom. Sok olyan esemény történt velem, ami pillanatnyilag nem volt mindig kellemes, sok emberrel találkoztam utamon, akikkel nem mindig lehetett folytatni a kommunikációt és kapcsolatot, de nagyon hálás vagyok mindezért, mert túljutottam a leckéken.

Miért kezdtem foglalkozni az emberekkel?

Majd jókor és jó helyen kerültem a női körre és valami megfordult a fejemben. Nekem sok tekintetben segített abban, hogy felismerjem, hová akarok eljutni, és megszabaduljak a szükségtelen félelemtől és kétségtől. 

Azóta úgy döntöttem, hogy én magam fogom vezetni a női köröket. Nagyon sok érdekes témám van a nők számára, mint például az önfejlesztés, önismeret, önbizalom, önmagához való őszinteség, nőiesség, egyéniség, feltétel nélküli szeretet, elfogadás, belső erő, nyitott szív stb

Csak azokat a gyakorlatokat és technikákat használom, amelyek segítettek nekem, és átengedtem őket magamon, tudva, hogyan működnek. De a lényeg, hogy női köreimben bizalomteljes légkör és hangulat, csodálatos sokoldalú szép erős vonzó nőkkel találkozunk, és segítünk egymásnak felfedni erősségeinket és megszabadulni a negatívumoktól, érzelmektől, gondolatoktól, amelyek hátráltatnak és tévútra vezetnek minket.

A hitelességem.

Amikor megtaláltam az erőt, hogy beismerjem, mit is szeretnék, Life & Business Coachnak tanultam Coaching & Love Akademiában. A világnézetem és a «külföldi» nézőpontom segített kívülről látni, hogyan lehetek hasznos mások számára.

Azóta a női kör mellett egyéni konzultációkat tartok nőknek és férfiaknak egyaránt.

Küldetésem: Hogy minél több boldog, egészséges, szeretett és szerető és belsőleg szabad ember legyen a világon.

Folyamatosan tanulok és továbbképzéseken veszek részt. Így hát elvégeztem a képzést, és hivatalosan A női körök vezetője lettem Anastasia Batyaeva programjában.

Az új progresszív módszerek közül sikeresen végeztem a képzést és megkaptam a jogot, hogy Julia Ivlieva Igazság feltárása módszere szerint dolgozzam. A gyakorlatban már aktívan alkalmazom ezt a módszert csoportos és egyéni találkozókon.

Az utamon tovább mentem és sikeresen végeztem a SorsKapu Családállító képzést Kerekes Andrea vezetése alatt, és családállító lettem. A tapasztalatim szerint az életben és a kliensekkel való munkában minden irány keresztezi egymást, egyénileg és csoportosan egyaránt.

Tanúsítványok